Friss topikok

Linkblog

Budapest

Sőt: Városunk. Itt élünk, sokan itt születtünk, itt fogunk meghalni.
Minden, amit lehet Budapestről, Pestbudáról, Budáról és Pestről - közélet, történelem, dalok, képek.
Tények
- Lakosság: 1 721 000 fő
- Terület: 525 km²

- Az első kávéház: 1714
- Az első kabaré: 1901
- Az első mozi: 1896

Közérdekű:
  • Városháza: 327-1000
  • Szemétszállítás:
    06-40-353 353
  • Közlekedés: 258-4636
  • Küldj anyagot:
    mmityu@index.hu

    A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése

    2010.10.15. 09:53 | Fotelrocker2

    Címkék: főváros közgyűlés

    Az ülés 9 órakor Kaltenbach Jenő beszédével kezdődött. Elmondta, hogy vissza kell adni a Budapestiek hitét abban, hogy a közgyűlés értük dolgozik.
    Leszögezte: az élhető városhoz több út vezet, és nyilván vitáik lesznek a helyes útról.

    Ezután a közgyűlés tagjai, majd a főpolgármester letették az esküt.

    9 óra 15 perckor Orbán Viktor mondott beszédet.
    Ebben elsősorban a változáshoz gratulált; mint mondta,  vissza nem térő lehetőség, súlyos felelősség ez. 
    "Egy tollforgató azt tanácsolta: ha hajót építesz, ne azért hivd össze az embereket, hogy fát vágjanak, hanem azért, hogy elültesd bennük a távoli reményt". 
    Orbán Viktor a változást többször is hangsúlyozta. Kiemelte: új korszak kell hogy kezdődjön, a főváros iránytű jell legyen ebben. 
    A miniszterelnök szerint Budapest az elmúlt 20 évben nem tudott iránytű lenni, mert maga sem tudta, kicsoda, és hogy mit akar. 
    Orbán Viktor szerint Budapest elsősorban a magyar nemzet fővárosa. 
    Beszélt még arról, hogy a felelősöket meg kell nevezni, és el kell számoltatni.

    Ezután 9 óra 20 perctől Tarlós István mondott beszédet.

    Ebben megköszöni a bizalmat, köszöntötte az ellenzéket is: hangsúlyozta, emberszámba, politikuszámba veszik őket, elhiszik, hogy ők is a városért akarnak tenni.

    Kiemelte még:

    - a 2009 okt-ban bemutatták programot valósítják meg.

    - a posztnak el szabad köszönnie a szorongástól, szakmai irányba fog eltolódni; szakmai alapon kíván dolgozni

    - lesznek közös  pontok az elllenzékkel

    - a gazdasági-pénz. helyzet rendkívül aggasztó, egyáltalán nem biztos a város finanszírozhatósága 2011-ben; a miniszterelnökkel fog tárgyalni, és radikális intézkedésekre lesz szükség; 

    - a BKV jelenlegi adósságállománya 800 mrd Ft.

    - a kommunikáció a valóságot fogja fedni.

    - azok polgármestere is lesz, akik nem rá adták a szavazataikat

     

    9:50 től némi technikai rendezés után a frakció vezetők  szóltak hozzá

    Németh Zoltán (Fidesz): 
    Új stílust kívánnak meghonosítani

    Horváth Csaba (MSZP): 
    Gratulál Tarlós Istvánnak; a főpolgármesternek szolgálnia kell a város soszinűségét, és élhetőségét, feladata, hogy rendszerbe foglalja  a feladatokat, hogy a lakók egyre jobb szolgáltatásokat kapjanak, és a holnap Bp-ének fejlesztését. 
    Az MSZP Bp fejlődéséért fog dolgozni, benne a zöld Bp-ért, megadják a bizalmat a főpolgármesternek.

    Kaltenbach Jenő (LMP) is gratulál, és elmondta: minden olyan ügyet támogatnak, mely a város érdekét szolgálja; reméli, hogy "Lehet más Budapest is"

    Szabó György (Jobbik):
    Kifejezetten szakmai anyagot képviselnek, szakmai munkt akarnak végezni, és ez a lehető leggyorsabban meg akarják valósítani; szeretne átadni majd az ülés után egy szimbóliku ajándékot a képviselőknek.

    Ezután személyi kérdések következnek: helyettesek megvásztása, vagyonnyilatkozatot kötelezettsége, javaslat a főpolgármester és helyetteseinek javadalmazásáról. 

    Majd a négy főpolgármester-helyettesről szavaztak.

     

    komment

    A bejegyzés trackback címe:

    https://budapest.blog.hu/api/trackback/id/tr232373398

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Nincsenek hozzászólások.
    süti beállítások módosítása