Friss topikok

Linkblog

Budapest

Sőt: Városunk. Itt élünk, sokan itt születtünk, itt fogunk meghalni.
Minden, amit lehet Budapestről, Pestbudáról, Budáról és Pestről - közélet, történelem, dalok, képek.
Tények
- Lakosság: 1 721 000 fő
- Terület: 525 km²

- Az első kávéház: 1714
- Az első kabaré: 1901
- Az első mozi: 1896

Közérdekű:
  • Városháza: 327-1000
  • Szemétszállítás:
    06-40-353 353
  • Közlekedés: 258-4636
  • Küldj anyagot:
    mmityu@index.hu

    Nielsen: egy év alatt 5 százalékkal csökkent az élelmiszerboltok száma

    2016.04.11. 14:33 | Fotelrocker2

    Egy év alatt 5 százalékkal csökkent az élelmiszerboltok száma Magyarországon, csak a déli megyékből közel ötszáz üzlet tűnt el - derül ki a Nielsen élelmiszer-kiskereskedelemről készült felméréséből.

        A piackutató cég MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint 2016 elején 16 869 általános élelmiszerüzlet működött Magyarországon, 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Főleg a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek száma csökkent, a déli megyékben különösen nagy arányban.
        Az 51-200 négyzetméteres boltok száma 7, az 50 négyzetméteres és kisebbeké pedig 4 százalékkal lett kevesebb egyik évről a másikra.
        Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője ugyanakkor felhívja a figyelmet: az 51-200 négyzetméteres boltok ezzel egyidejűleg mégis 7 százalékkal tudták növelni forgalmukat a teljes élelmiszer-kiskereskedelem 4 százalékos átlagával szemben.
        Az osztályvezető ezt azzal magyarázza, hogy változnak a vásárlási szokások, jobban számít a kényelem. A fogyasztók egy része számára előtérbe kerültek a lakóhely közeli boltok. Az 50 négyzetméteres és kisebb üzletekre azonban ez nem érvényes, forgalmuk súlya tovább csökkent.
        A délkeleti megyékben 9, délnyugaton 8, északnyugaton pedig 5 százalékkal kevesebb élelmiszerüzletet regisztráltak egyik évről a másikra. A Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrumban, valamint északkeleten 3, illetve 2 százalékkal kevesebb élelmiszerüzlet működik.
        A bolthálózat viszonylag elaprózott, míg Magyarországon 10 ezer lakosra tizenhét élelmiszerbolt jut, Ausztriában például hét, Németországban pedig öt. Csehországban viszont a 10 ezer lakosra jutó üzletek száma tizennégy, Szlovákiában huszonöt, Lengyelországban pedig huszonnyolc - ismerteti a Nielsen.

    (MTI)

     

    komment

    A kormány visszavonja a vasárnapi zárvatartást

    2016.04.11. 12:11 | Fotelrocker2

    komment

    Elégedetlen Gyalogosok

    2016.04.07. 12:38 | Fotelrocker2

    Elindult az Elégedetlen Gyalogosok csoport.

    Célja a gyalogos közlekedés normális feltételeinek megteremtése a városokban.

     

    Egyelőre Facebookon lehet csatlakozni.

    https://www.facebook.com/groups/614679538707133/

    komment

    Olvasható a fakivágási határozat

    2016.03.25. 10:07 | Fotelrocker2

    Címkék: közélet park Városliget Liget

    Szabó Rebeka szavaival:

    "És íme, itt van a Kormányhivatal határozata a 40 fa kivágásáról, amelyet Zugló Önkormányzata megfellebbezett! A fellebbezés indokairól itt olvashattok: http://parbeszedmagyarorszagert.hu/…/fellebbez-zugloi-onkor… A határozatban pedig érdemes megnézni, hogy a különböző lombos fákat 7 db platánnal és 872 db oszlopos tiszafával kívánják pótolni. Ez egy lassan növő, páraigényes kertészeti változat, sokat kell majd locsolni, és minden része mérgező. Leginkább sövénynek vagy díszítő elemnek alkalmas, és nem tudja pótolni azt a fafaj-sokféleséget, ami most a területen található. Valakinek biztosan megtetszett valami kertészeti katalógusban..."

     

    komment

    A Városliget megújításának kormányzati tervét támogató petíció

    2016.03.24. 08:52 | Fotelrocker2

    A Városliget megújításáért

    Különbözőek vagyunk, de van egy közös jövőképünk Budapestről. Egy élhető és barátságos, az örökségére és az innovációira egyaránt büszke magyar fővárosban szeretnénk élni. Ott, ahol a múlt értékei és a fejlődés egymást erősítik, ahogy az történt a Pest, Buda és Óbuda egyesítését követő évtizedekben, a főváros máig ünnepelt fénykorában, amikor Budapest Európa egyik legnagyszerűbb metropoliszává vált.

    Mi, akik aláírjuk ezt a nyilatkozatot, támogatásunkról biztosítjuk azt a kulturális, parkfejlesztési és építészeti programot, a Liget Budapest Projektet, amelynek révén a saját legjobb hagyományai alapján újul meg az évtizedek óta elhanyagolt Városliget: több és értékesebb zöldfelülettel, gazdagabb rekreációs kínálattal, kibővülő sportolási lehetőségekkel, felújított régi és világszínvonalú új, kortárs épületekkel, a végre méltó otthonhoz jutó Új Nemzeti Galériával,  Néprajzi Múzeummal, Közlekedési Múzeummal, megújuló Szépművészeti Múzeummal, a kibővülő Állatkert nagyszabású Pannon Parkjával, a megújult Cirkuszművészeti Központtal, az újjáépített, a gyermek- és ifjúsági színjátszás célját szolgáló Városligeti Színházzal és a Magyar Zene Házával.

    Támogatjuk, hogy a Városliget visszanyerje régi fényét és újra a város legszebb parkja legyen, ahol - nemcsak Magyarországon, de egész Európában egyedülálló gazdagságban – immár több mint száz éve egy rendkívül sokrétű kulturális és rekreációs intézményi hálózat szolgálja a Ligetbe látogatókat, megteremtve a kultúra, a szórakoztatás és a zöldfelületi kikapcsolódás egyenértékű jelenlétét és egyensúlyát.

    Budapestnek sok arca van, ahogyan mi is számos dologban különbözünk egymástól. Ez így jó, és ez is erősíti a várost. Egy dologban azonban mindannyian egyetértünk: szeretjük a városunkat, szorgalmazzuk a róla és érte való párbeszédet, a fejlődés igenlését és az időtálló hagyományok tiszteletét. Hiszünk abban, hogy vannak választásokon átívelő, mindannyiunk, a jelen és az eljövendő generációk érdekét szolgáló, felelős fejlesztési programok. Meggyőződésünk szerint a Liget Budapest Projekt is ezek közé tartozik.


    Aknay János, Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke
    Bachman Gábor, Kossuth-díjas építész
    Bajai András, a Richard Wagner Társaság elnöke
    Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója
    Baldaszti Péter, üzletember
    Balogh Balázs, Széchenyi-díjas építész
    Bánáti Béla, építész
    Batta András, Széchenyi-díjas zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára
    Barsiné Pataky Etelka, mérnök
    Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke
    Bogányi Gergely, Kossuth-díjas zongoraművész
    Bognár Attila, az A38 Hajó vezetője
    Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminal ügyvezetője
    Budha Tamás, képzőművész
    Czére Andrea, az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja
    Csókay Gergely, fesztiválalapító, Budapest Essentials
    Dubrovay László, Kossuth-díjas zeneszerző
    Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója
    Fekete Péter, Jászai-díjas rendező, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója
    Freund Tamás, Széchenyi-díjas neurobiológus, az MTA alelnöke
    Garas Klára művészettörténész, akadémikus, a Szépművészeti Múzeum volt főigazgatója
    Gerszi Teréz, Széchenyi-díjas művészettörténész
    György Péter, esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója
    Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója
    Hámori József, Széchenyi-díjas agykutató, akadémikus
    Hartvig Lajos építész
    Ilona Keserü Ilona, Kossuth-díjas festőművész
    Ittzés Mihály, zenetudós, zenepedagógus
    Jurecskó László, művészettörténész
    Kelemen Barnabás, Kossuth-díjas hegedűművész
    Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója
    Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója
    Keserü Katalin, Széchenyi-díjas művészettörténész
    Kiss János, Kossuth-díjas táncművész, a Győri Balett igazgatója
    Kiczenkó Judit, irodalomtörténész
    Kokas Katalin, Liszt-díjas hegedűművész
    Kósa László, néprajzkutató, akadémikus
    Konok Tamás, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész
    Kócziánné Szentpéteri Erzsébet, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum volt főigazgatója
    Lakatos Márk stylist, jelmeztervező
    Lantos Csaba, közgazdász
    Marton Éva, Kossuth-díjas operaénekesnő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa
    Martinek János, olimpiai és világbajnok öttusázó
    Mihályi Gábor, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője
    Masát András, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem rektora
    Máth István, a Budapest Sport Iroda ügyvezető-versenyigazgatója
    Merkely Béla, szívsebész
    Mezey Katalin, Kossuth-díjas író
    Mécs Károly, Kossuth-díjas színművész
    Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekesnő
    Mőcsényi Mihály, Kossuth- és Széchenyi-díjas tájépítész
    Murádin Jenő, művészettörténész
    M. Tóth Géza, Oscar-díj jelölt fimrendező
    Nagy Béla, városépítész
    Novák János, a Kolibri Színház igazgatója
    Pados Gábor, az acb Galéria vezetője
    Paládi-Kovács Attila, Széchenyi-díjas néprajzkutató, akadémikus
    Palugyai István újságíró, a Tudományos Újságírók Klubja örökös tiszteletbeli elnöke
    Papp Regina, a We Love Budapest főszerkesztője
    Petrányi Zsolt, művészettörténész
    Perneczky Géza, Széchenyi-díjas művészettörténész, képzőművész
    Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója
    Pottyondy Péter, Ybl-díjas építész
    Rátóti Zoltán, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója
    Rockenbauer Zoltán, művészettörténész
    Romics Imre urológus, egyetemi tanár
    Sándor Szandra, divattervező, a Nanushka alapítója
    Schrammel Imre, Kossuth-díjas iparművész
    Skardelli György, Ybl-díjas építész
    Szabó Milán, sífutó olimpikon
    Szekeres Pál, háromszoros paralimpiai bajnok
    Szuper Levente, jégkorongozó,
    Alexander Tolnay, képzőművész, művészettörténész
    Tompa Anna, rákkutató, egyetemi tanár
    Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház volt igazgatója
    Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész
    Vass László, műgyűjtő
    Vidnyánszky Attila, Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója
    Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója
    Zsidai Zoltán Roy, gasztronómus, üzletember
    Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője

    komment

    A Liget fái

    2016.03.17. 14:58 | Fotelrocker2

    Ha jönnél vigyázni a fákra, vagy bármi módon segíteni, csak gyere a Kertem elé.

    paal_laszlo_ut_liget_streetview.jpg

    komment

    Petíció a Városliget beépítése ellen

    2016.03.17. 09:01 | Fotelrocker2

    Mindent a maga helyén!

    Felhívás a Városliget, a Budai Vár és a főváros védelmében

    Alulírottak többször is szót emeltünk a városligeti múzeumi negyed építése, a Vár kulturális funkcióinak felszámolása, valamint az oda szánt kormányzati negyed terve ellen. A többszáz-milliárd forintot felemésztő giga-beruházások ésszerűtlen és szakmai szempontból indokolatlan módon rajzolják át Budapest kulturális térképét. Észrevételeink a döntéshozóknál süket fülekre találtak. Ezért kérjük azokat, akik a főváros jövőjét a szívükön viselik, hogy csatlakozzanak alábbi felhívásunkhoz:

    1. A Városliget maradjon park, ne legyen »építési telek«! Az egyik legértékesebb fővárosi közparkot ne éktelenítsék el felesleges és oda nem illő épületek!

    2. A kultúráért felelős kormányzat elsősorban a meglévő közgyűjtemények számára biztosítson jelentőségükhöz méltó feltételeket! Budapesten számos kihasználatlan műemlék-épület keresi rendeltetését, az új múzeumok elhelyezésénél elsősorban ezeket vegyék számításba!

    3. A Budai Vár szolgálja továbbra is a kultúrát: ne száműzzék onnan a Magyar Nemzeti Galériát és az akadémiai intézeteket! A régóta tátongó foghíjak helyére inkább új kulturális intézmények kerüljenek!

    4. A királyok által nem lakott Hauszmann-palota túlméretezett épületének műemléki értéke csekély, száz évvel ezelőtti arculatának helyreállítása nem indokolja a hatalmas ráfordítást.

    5. Ne költöztessenek a budai várba kormányzati intézményeket! Demokráciában a miniszterelnökség és a minisztériumok a legjobb helyen az ország háza, a Parlament körül vannak: maradjanak is ott!

    Tiltakozunk a közérdek szempontjából igazolhatatlan pazarlás, a demokratikus jogrendet sértő eljárás ellen!

    Körmendy Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke

    Marosi Ernő művészettörténész, az MTA tagja

    Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke

    Schneller István építész, urbanista

    Baintner Károly ny.egyetemi tanár

    Brenner János építész

    Erő Zoltán építész

    Garay Klára tanár

    Jámbor Imre tájépítész

    Kévés György építész

    Lányi András filozófus

    Mélyi József művészettörténész

    Pákozdi Imre közíró

    Veréb Mária tájépítész

    Zöldi Anna építész-újságíró

     

    Támogatók:

    Ángyán József agrár-közgazdász, egyetemi tanár

    Babiczky Tibor költő

    Bali János karnagy

    Bardóczi Sándor tájépítész

    Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria volt főigazgatója

    Béres Tamás teológus

    Bojár Gábor, a Graphisoft alapító elnöke

    Bródy János zenész

    Czoma László, a Helikon kastélymúzeum volt igazgatója

    Csomay Zsófia építész, a Hauszmann Bizottság tagja

    Entz Géza művészettörténész, az OMVH volt elnöke

    Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke

    Fodor László jogász, egyetemi tanár

    Gyémánt László festő

    Haraszty István képzőművész

    Horányi Özséb kommunikáció-kutató, professor emeritus

    Horváth Iván irodalomtörténész, egyetemi tanár

    Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter

    Kajner Péter közgazdász

    Kárpáti Péter drámaíró

    Kodácsy Tamás református lelkész

    Korompay Katalin építész

    Lamm Vanda jogász, az MTA tagja

    Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

    Lővei Pál művészettörténész, a Hauszmann Bizottság tagja

    Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár

    Miklóssy Endre urbanista

    Puzsér Róbert publicista

    Rózsa Gyula művészettörténész

    Schwendtner Tibor filozófus, egyetemi tanár

    Steiger Kornél filozófus, professor emeritus

    Szörényi Levente Kossuth díjas zeneszerző

    Tábor Ádám költő

    Térey János költő

    Ullmann Tamás filozófus, egyetemi tanár

    Ungváry Krisztián történész

    Ungvári Tamás író

    Vida Gábor biológus, az MTA tagja

    Zászkaliczky Zsuzsa, a Credo főszerkesztője

    Zelnik József, az MMA alelnöke

    komment

    A népszavazási botrány kopasz izomembereinek díjazása

    2016.03.03. 17:14 | Fotelrocker2

    Címkék: Nyakó NVI izomember

    Valószínűleg mindenkit érdekel, hogy az NVI-nél Nyakót akadályozó kigyúrt doktoranduszok csak jófejségből, vagy némi díjazásért vállalták az ácsorgást.

     

    Nos, engem is érdekelt, és egy őrző-védői berkekben járatos - neve elhallgatását kérő - ismerős úgy tudja, hogy valahol 20 és 50 ezer forint közötti díjazást kaptak.

    Ami viszont érdekes, hogy nem egyforma mértékű volt a "fellépési díj" a jelentős testtömegindexű filozófia-hallgatók számára. Ezt ugyan nekik nem szabadna tudniuk - mármint hogy nem mindegyikük ugyanannyi pénzt kapott -, de minket ez nem zavar.)

    Az viszont nem egyértelmű, hogy mi alapján kaptak kisebb vagy nagyobb díjazást. Valószínűleg voltak főbb és mellékebb szerepet játszók is a társaságban.

    komment

    Kiteheti-e a Blog.hu a francia zászlót a blogomra?

    2015.11.17. 09:29 | Fotelrocker2

    Címkék: francia szolidaritás gesztus

    Ma reggel csodálkozva vettem észre, hogy a blogomon, a képernyő alján ott a szolidaritást kifejező francia trikolór.

    Én nem állítottam be ilyesmit, és arra sem emlékszem, hogy bárki engedélyt kért volna erre.

    Félreértés ne essék: szolidáris vagyok az áldozatok hozzátartozóival, ismerőseivel, és a franciákkal (meg is írtam ezt egy francia ismerősömnek). Mint ahogy szomorúságot és megdöbbenést éreztem az orosz gépnél és a bejrúti merényleteknél is.

    franciazaszlo.jpgDe: lehet-e kötelezővé tenni egy illemszabályt? Lehet-e kötelezővé tenni egy érzés vagy egy gesztust? Úgy vélem, nem: a gesztusoknak éppen az a jelentősége, hogy nem kötelezettségből, hanem belső késztetésből teszi meg az ember. Ha a blogomon azért van kint a francia trikolór, mert az üzemeltetők így döntöttek, akkor jelentés nélküli, üres formasággá válik. Ha ÉN tettem volna ki, akkor lenne jelentése és tartalma.

    Ezen túl fenn akarom magamnak tartani az önálló véleményalkotás jogát. Ha teszem azt, minden együttérzésem dacára nem kívánnék szolidarítani, akkor nem szeretném, ha a Blog.hu a "számba adna szavakat".

    Talán merész gondolattársítás, de erről nekem egyrészt azok a túlromantikus facebookos emberek jutnak eszembe, akik egy-egy véleményükhöz leírják, hogy "aki nem ért egyet velem az töröljön...".

    Másrészt meg eszembe jutnak a rendszerváltás előtt, május 1-én felvonulások: én már akkor is dolgoztam, és előző nap az osztályvezető pontosan elmondta nekünk, beosztottaknak, hogy milyen jelvényt kell viselni, hol kell majd menni a felvonuláson, és milyen transzparenst kell vinni. Ott is az volt a gondom, hogy én valójában nagyon örültem, hogy Magyarországon béke van, és lehet dolgozni (akkor még), és ezt akár meg is ünnepeltem volna - de így, osztályvezetői utasításra az egész kiüresedett nyűggé változott.

    komment

    Nyit az első fogyatékkal élőket foglalkoztató kávézó Budapesten

    2015.11.11. 07:41 | Fotelrocker2

    A "Nem Adom Fel Alapítvány" nyitotta a VIII. kerületben. A kávézó minden munkakörét fogyatékosok látják el: a csapatnak egy mozgássérült tagja van, a többiek szellemileg sérültek.

     AZ itt dolgozók nem valami "kényszerterápiának" élik ezt meg: többségük kifejezetten ilyen munkára vágyott, ilyenről ábrándozott.

     

    nemadomfel6.jpgfotó: Nagy Balázs

    komment

    Túl az egymilliomodik bérlésen a MOL Bubi közbringarendszer

    2015.11.05. 21:36 | Fotelrocker2

    Címkék: bkv bicikli mol bubi

    Pásztor Enikő bérelte ki egymilliomodik alkalommal a MOL Bubi egyik kerékpárját. A szerencsés felhasználót Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a főváros, Dr. Dabóczi Kálmán vezérigazgató a BKK, Szollár Domokos a MOL Magyarország képviseletében, sajtótájékoztató keretében köszöntötte és ajándékozta meg MOL Bubis meglepetés csomaggal, valamint egy értékes SONY Action Cam Minivel. Pásztor Enikő, aki az általa egyik legtrendibbnek tartott közbringarendszert szinte mindennap használja, nagyon örült, hogy pont neki sikerült az egymilliomodik bérlés.

    A több, mint egybubi.jpg éve működő fővárosi közbringarendszer, a MOL Bubi sikere a várakozásokat is felülmúlta. A rendszer indulásától idén október végéig az átlagos napi bérlésszám 2021 volt, de az áprilistól szeptemberig tartó főszezonban átlagosan 3167 bringát béreltek naponta. A felhasználási adatokat elemezve látható, hogy a rendszeres, bérlettel rendelkező felhasználók többsége hetente többször használja a zöld bringákat. Mivel egy regisztrációval egyszerre akár 4 kerékpárt is lehet bérelni egy időben, sokan megosztják a bérletüket mással is, azaz a regisztráltak számánál vélhetően sokkal több ember használja rendszeresen a szolgáltatást. Az egymilliomodik bérlésig a különböző bérlettípusokból (negyed, féléves és éves) 5072 darabot, a különféle jegytípusokból (24 órás, 72 órás, hetijegy) pedig 21752 darabot értékesítettek.

    komment

    Okosváros alkalmazást tesztelnek Budapesten

    2015.10.26. 23:31 | Fotelrocker2

    ...olvastuk az Expressz Híreken:

    http://pressz.blog.hu/2015/10/26/okosvaros_alkalmazast_tesztelnek_budapesten

     

    Tehát a lényeg: a forgalomhoz, a zajterheléshez és a levegőszennyezettséghez igazítják a közvilágítást, valamint adatokat gyűjtenek a közlekedés optimalizálásához.


    Egy "okosváros" digitális technológiákat, illetve az információs és kommunikációs technológiákat (IKT) használja a városi szolgáltatások minőségének és hatásfokának növelése, valamint a költségek és az erőforrás-felhasználás csökkentése érdekében

    komment

    Ködös nap Októberben

    2015.10.25. 20:15 | Fotelrocker2

    Címkék: fénykép Október

    100_6214b.jpg

    100_6202c.jpg

    100_6218b.jpg

    100_6220b.jpg

    100_6230b.jpg

    komment

    Kiegészítő információk a Nagykörúton folyó munkákhoz

    2015.03.23. 20:31 | Fotelrocker2

    A Széll Kálmán tér felújításával összehangolt munkák kezdődtek Budapesten a 4-es és a 6-os villamos vonalán. Azzal, hogy a kényelmetlenségekkel járó építkezéseket egy időben végezzük, nemcsak az Európai Unió által meghatározott határidőket tudjuk tartani, de az egymáshoz közel eső területeket sem kell három különböző időpontban lezárni, ezzel pedig jelentős időt és pénzt takarítunk meg a budapestieknek. Mind a budai fonódó villamoshálózat kiépítése, mind a Széll Kálmán tér felújítása jelentős fejlesztés a budapesti közösségi közlekedésben. A nagykörúti villamosvonal felújítására ezen a szakaszon utoljára másfél évtizede került sor, a Margit hídon pedig a hőtágulás miatti mozgásokat kiegyenlítő szerkezeti elemeket cseréli ki garanciálisan a híd felújításának korábbi kivitelezője; mindkét karbantartási munka halaszthatatlan. A kényelmetlenségekkel járó útlezárások miatt kérjük a fővárosiak türelmét, valamint a segítségüket abban, hogy a megváltozott forgalmi helyzetnek megfelelően figyelmesen vezetnek, illetve közlekednek. A BKK a kommunikációs felületein a továbbiakban is minden friss  forgalmi információt megad a közlekedőknek.

     

    Az építési munkák miatt a 4-es és a 6-os villamosok március 21-étől várhatóan két hónapon át rövidített útvonalon, a dél-budai végállomások és az Oktogon M megálló között járnak. Az Oktogon M és a Széll Kálmán tér M között autóbuszokkal pótolják a villamost. Az érintett szakaszon szándékosan végezzük el egymással párhozamosan a szükséges munkálatokat, kihasználva a már meglévő lezárásokat. Összességében a felújítások így okozzák a legkisebb kényelmetlenséget. Amennyiben egymás után, több részletben végeznénk el – az önmagukban is jelentős – részmunkákat, úgy a forgalomkorlátozások jóval több ideig tennék nehezebbé a közlekedést, s okoznának ezzel kellemetlenséget a főváros lakosságának.

     

    Budapesti Közlekedési Központ közleménye

    komment

    Az év eddigi legjobb backdoor üzenet kiírás (számomra)

    2015.03.20. 10:24 | Fotelrocker2

    Címkék: egyetem backdoor

    A Kertészeti Egyetem arborétumában láttam. Ahova amúgy is érdemes kimenni, nagyon cuki kis tulipánok meg illatos fák virágoznak éppen most.

    komment

    Nyomozós játék a víz világnapján

    2015.03.18. 10:15 | Fotelrocker2

    Címkék: budapest játék mindspace

    A Víz Világnapján, március 22-én a Danube Flow – Hív a Duna!rendezvénysorozat keretében egy zavarba ejtő bűnügy feltárására invitálja a Mindspace csapata az önjelölt nyomozókat.

    A Duna-part mellett zajló nyomozás során, a résztvevők egy szerteágazó korrupciós botrány felgöngyölítése közben Budapest rejtett kincseire is rácsodálkozhatnak.

    marcius1.jpg

    A felhívás szövege:

    "A Víz Világnapján egy nyomozásra hívunk titeket. Egy gyilkossági ügy felgöngyölítése közben Budapest rejtett kincseire is rácsodálkozhattok a Duna mentén. A játék által meghatározott útvonalon, a kb. egy órás, kalandos séta során nemcsak gyilkost, és a gyilkosság körülményeit leplezhetik le, de még jobban megismerhetitek a várost, és olyan szépségeket fedezhettek fel, amik mellett korábban elsétáltatok. A helyes megfejtők között pedig értékes és ötletes nyereményeket sorsolunk ki. 

    Találkozzunk március 22-én, szombaton, a Batthyány téren, a 86-os busz és a Duna-part közötti szakaszon. A nyomozás a Mindspace állomásánál kezdődik, az érdeklődők 14 és 16 óra között jelentkezhetnek a versenyre. Szeretettel várunk!"

    komment

    Betonvédelem

    2014.04.11. 20:49 | Fotelrocker2

    Címkék: beton fák Kossuth tér

    Sétáltunk egyet ma a Belvárosban (jó, tudom, ez nem a Modoros blog), és ha már, akkor megnéztük a Kossuth teret.

    Hát.
    Az nagyon jó, hogy nem mennek ott az autók, ezzel nálam már választásokat lehet nyerni. A feszített víztükrű medence is király, a túloldalon levők olyanok, mintha derékig a vízben állnának, csuda vicces.

    (Bár állítólag az is benne van a medence előtti árokban, hogy így védve van az időnként elszabaduló tankokkal szemben az Országgyűlés. Hát, az sem utolsó, bár inkább jobban ki kéne kötni azokat a huncut kis tankokat.)

    A nagy csupasz tér már kicsit agorafóbiás helyzeteket teremt; csakúgy, mint a Keletinél, itt sem sikerült a tervezőknek sem Aronson, sem E. T. Hall műveit elolvasni, így még kísérletet sem tettek, hogy olyan teret alakítsanak ki, amely hívogatná az embert, leülésre, beszélgetésre sarkallná. (Na jó, a medence mögött egy kicsit.)

    Hanem amitől szomorú lettem, azok a lebeto...  izé, lemurvázott fák. Mármint állítólag ez valami tömör murva, nem tudom, nálunk a népek ezt tuti betonnak mondanák. Keményebb, mint egy Motörhead-basszustéma.

    Mesélte már ismerősöm, hogy ez van, de nem tudtam elhinni. Hát most láthattam: szép passzentosan, légmentesen körbe vannak betonozva murvázva. De tényleg.
    Állítólag meg van/lesz oldva a vízellátásuk, de nem értem, hogy a klasszikus módszer (hagyunk némi földet a fa körül), miért nem volt itt jó. Sejtem, hogy egy nagyon plasztikus, sík felületet akar a tervező (borsódzik a hátam a mai magyar "építészettől", amelyben csak tervezőasztalon néznek ki jól a dolgok), de ez talán belefért volna a koncepcióba.

    kossuthterfak.jpg

    (A kép a belvaros.blogspot.com-ról van, egy technikai malőr miatt én nem tudtam fényképezni, amikor ott voltam)

    komment

    Az emlékművekkel folyton baj van

    2014.04.10. 10:03 | Fotelrocker2

    Címkék: trianon háború emlékmű szobor áldozat megszállás

    Azt kell mondjam,  a jelenlegi, német megszállásra emlékező emlékmű körüli huzavona nem újdonság; hazánkban az emlékművekkel rendszeresen "baj van".

    No persze nem arról van szó, hogy más országban ne fordulnának elő véleménykülönbségek, esetleg botrányok emlékművekkel, köztéri szobrokkal kapcsolatban - ilyesmi majdnem mindenhol előfordul néha. Ezzel együtt az embernek az az érzése, hogy mi magyarok egyelőre valahogy nem találjuk a "fogást" a köztéri emlékműveink konszenzusos elfogadásán.

    Egy szobrot értelmezni, esztétikai minőségét megítélni, valljuk be, nehéz. Nem akarok senkit megbántani, de tartok tőle, hogy többségünk az iskolai tankönyvek útmutatásai és a hivatásos esztéták, művészettörténészek ítéletei alapján fogad el jónak vagy rossznak egy szobrot. Ha még azt is tisztázza számunkra valaki, hogy mit is szimbolizál, illetve a szobron látható szimbólumok mit is jelentenek történelmileg és/vagy aktuálpolitikailag, máris örülünk.

    Csakhogy: ritka az olyan pillanat, amikor egy köztéri szobor szimbolikáját MINDENKI úgyanúgy értené. A megszokott világnézeti és párt-törésvonalak ebben is kiütköznek; amit jónak-szépnek látnak a jobboldaliak, azt csúfnak és időtlennek fogják látni a baloldaliak (és vice versa persze); ami tetszik az urbánusoknak, az nem fog tetszeni a népieseknek, és így tovább. 

    Tovább bonyolítja a képet a nálunk, magyaroknál - sajnos - megszokott "ki áll mögötte" kérdés, azaz sokszor nem is az zavarja az embereket, hogy milyen egy szobor, hanem hogy ki rendelte meg. Ha általunk utált ember, párt stb. rendelte (vagy fogadta el), akkor az a szobor máris csúnya lesz és elfogadhatatlan.

    Három +1 esetet emelnék ki, hogy lássuk, milyen relatív ez a dolog nálunk még mindig.

    komment

    "Köszönöm székely testvéreimnek"

    2014.04.09. 22:56 | Fotelrocker2

    Címkék: választás székely Erdély

    Egy olvasónk küldte be, egy Facebook-állapotfrissítésben volt.

    "A helyzet az, hogy én sem haragszom.

    Köszönöm székely testvéreimnek, hogy ilyen bátran és egységesen kiálltak egy velejéig rothadt és korrupt diktátor mellett.
    Nagyra értékelem, hogy segítséget nyújtottak, abban, hogy 2013-ban 36.000 mikrovállalkozás dobta fel a bakancsot, 40.000 trafikos lett földönfutó, tízezrek lettek zsellérek a saját földjükön.

    Sokat segítettetek abban, hogy ma ebben a csodálatos kis országban, bűn lett másként gondolkodónak lenni.

    Köszönöm nektek drága székely testvéreim, hogy a magyar lakosság 30% közvetlenül éhezik, további része őrült tempóban szegényedik el.

    Kifejezetten hálás vagyok nektek ott a határon túl, hogy így segítettétek megoldani 500.000 éhező gyermek sorsát.

    Üdvözítő számomra az is, hogy életerős fiaink, leányaink tömegesen hagyják el Magyarországot, elhagyva minket itthon küszködőket.

    És kifejezetten köszönöm nektek drága magyar testvéreim, hogy a fiam FB oldalán egy ilyen szöveg jelent meg:

    "A tegnapi nap eredményei legalább egy célkitűzésemben megerősítettek: ne magyar állampolgárként haljak meg és ne magyar földbe temessenek el,mert ami itt történik azzal értelmes, gondolkodó ember semmilyen szintű közösséget nem tud és akar vállalni, mert ezt elfogadni és támogatni bűn."

    Tudod testvér, ő még csak 21 éves. Az én nagy büszkeségem és reménységem. Köszönöm, neked, hogy arra kényszerítetted, hogy így érezzen és fogalmazzon....

    Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

    Kérlek ne haragudj meg rám azért, amit most mondani és üzenni fogok Neked - "Testvér".
    1) Nem érdekel, hogy veled miként bánik a román többség.
    2) Baromira nem érdekel, hogy élsz e, halsz ott ahol éppen vagy..
    3) És teszek én a ti autonómia törekvéseitekre.
    4) Kérlek ha eszedbe jutna azzal jönni, hogy milyen szerencsétlenség ért a hazádban és milyen elesett vagy, kéred vegyek tőled zoknit, pizsamát, pálinkát, meg székelykaput, -nagyon messze ívben kerülj el.
    5) Ne gyere azzal, hogy éhezik a családod. A te jóvoltodból közlöm veled, - az enyém is. És ők egy kicsivel fontosabbak nálad.

    Remélem nincs harag!? A béke és a bőség legyen veletek drága székely testvéreim!"

     

    (A levél nem a szerkesztők álláspontját tükrözi.)

    komment

    Turha a nadrágon [részletek a készülő Kispál és a Borz-könyvből]

    2013.08.05. 23:45 | Fotelrocker2

    Címkék: könyv Kispál és a Borz

    [...]

    - Ezekről mit lehet tudni? - kérdezem. (Érdekes, koncert még el sem kezdődött, néző sincs túl sok, mégis ordítani kell. Hm. Mégsem olyan jó ez a bor.)

    - Ezeknek mindig arről szólnak a szövegeik, hogy van egy sötét oldal meg egy napos oldal.

    - Aha. Ez nem túl meggyőző.

    - De, de jók, majd meglátod, Mityu, aranyosak, meglátod.

    "De hogy kerül ez a kezdő banda az Almássy színpadára, ahol nekem is az álmom játszani egyszer??", morfondírozok magamban, de mindegy, fesztivál van, ilyenkor sok együttes kerül elő.

    [...]

    Az első sorban álltam - közelről akartam figyelni a zenészeket, a hangszerkezelést; nem volt még annyira érdekes nekem a Kispál, de minden bandát közelről néztem (és ha akartam, mindig kiverekedtem magamnak az első sort itt a Lyukban).

    Kicsit olyan "amatőrbandásan" szóltak: ismert, naív panelek sokszor, óvatos témakeresés, sehol egy normális gitárszóló. Valahogy mintha még tanulnák a zenét. "Na", gondoltam akkori megszokott gőgömmel és nagyképűségemmel, "ezeket akármikor lemossuk a Liliomtiprókkal". Azért az összeszedettségük, a jó megszólalás kicsit zavarba hozott. Mégis volt valami az egészben, ami megfogta az embert, talán azt lehetett érezni, hogy Lovasi a kamaszos hangjával komolyan gondolja ezeket a játékos, néha gyerekes, néha filozófikus szövegeket. 

    "Ti ugye pécsiek vagytok?" szól fel egy néző a színpadra. "Igen", jön a válasz, és mindjárt meg is beszélik mosolyogva, hol is látta az illető Pécsen a "pécsieket" (valami főiskolai bulin, ha jól emlékszem).

    A koncert vége felé járunk, amikor mellettem, szintén az első sorban egy srác szépen akkurátusan beleturházik a kezébe, majd szakavatottan Lovasi nadrágszárára pöcköli. A szám (a koncert) végéig aztán ott díszeleg.
    Hm. Most leverjem ezt a taplót? Vagy csak szóljak az énekesnek, mielőtt belenyúl? Vagy ez valami megszokott tetszésnyilvánítás lenne újabban??  Olvastam valami ilyet egy zenei magazinban, a francia punkoknál. Elbizonytalanodom, aztán fontoskodás helyett inkább elmegyek a büfébe borért.

    [...]

    A Könyves Kávézó a Mikszáth téren törzshely, nem elhanyagolhatóan azért, mert jó zenék szólnak háttérnek.

    Most épp egy jó kis szám, a szöveg szerint "szemétől a szájig, a szemétől a szájig elmegy egy kis hajó..."; a zene drámai, mégis tavaszias, fiatalos élet és mélység van benne. Nahát, már megint ez a Kispál és a Borz, úgy tűnik, kezd része lenni az életemnek.

    Érkező asztaltársamat csendre is intem, még ne dumáljon, végig akarom hallgatni a számot.

     

    "A Kispál és a Borz zenekar 1987 augusztusában alakult a következő tagokkal: Kispál András (gitár), Lovasi András (gitár,ének), Bräutigam Gábor (dob), Ózdi Rezső (basszusgitár). Az együttes 1987 december 10-én tartotta első koncertjét a JPTE Tanárképző Karának a klubjában, az azóta legendává nemesedett Szenes klubban. 1988-ban az egyetem berkein belül játszott a zenekar nagy sikerrel. A következő évben Ózdi Rezső kivált a zenekarból, helyére nem vettek be senkit, azóta Lovasi András basszusgitározik. A zenekar trió formációban dolgozott tovább. A Kispál és a Borz ez évben kezdett el Pécsen kívül koncertezni, miután a városban már jelentős közönségtáborra tettek szert. "

    A többi történelem.

    komment

    Szepesi Nikolett

    2013.04.20. 10:19 | Fotelrocker2

    Címkék: Nikolett Szepesi

    "Nyilván megkapom, majd, hogy kurva vagyok, de ez sem érdekel" - ezen rég túl vagyunk, a lényeg nem derül ki a könyből: hogy mennyibe kerül egy menet Sz. N.-nél.

    komment

    http://www.teljesfilmek.hu/

    2013.04.13. 14:35 | Fotelrocker2

    Címkék: film mozi online filmek teljes teljes filmek

    teljes filmek

    A legújabb filmes portál, ahol nagyon jó filmeket lehet megnézni.

    Kedvenc filmjeimet is itt fogom keresni ezentúl. :)

    komment

    Hoppá.

    2012.11.06. 00:47 | Fotelrocker2

    phralipe_1352159256.jpg_668x409

    komment

    Eközben Budapesten...

    2012.11.06. 00:44 | Fotelrocker2

    ekozbenbpen_1352159064.jpg_700x2098

    komment

    Tótisz a Facebooknak dolgozik?

    2012.07.29. 09:30 | Fotelrocker2

    Címkék: facebook tótisz

    relacios_hajo_1343546844.jpg_436x73

    A Facebook ugyan időről-időre megörvendeztet valamilyen fordítási bakival (meg programozási, meg logikai, meg ergonómiai stb. bakikkal, mindegy), de ez itt most gyanús: csak nem állt be a fácsénak dolgozni Tótisz úr?

    MG

    komment

    süti beállítások módosítása